"Egy kutyának nem kell luxusautó, se hatalmas ház, se drága ruhák. Beéri egy utszéli talált bottal. Lehetsz gazdag vagy szegény, buta vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött, a kutyádnak mindegy. Ő csak szeretet kér és ad. Hány emberről mondhatod ezt? Hány ember szeret feltétlen és olthatatlan szeretettel? ..."

Japánban egy Akita Inu 9 évig várt elhunyt gazdájára, mindennap aki nem jött többet. Egy korabeli újságban jelent meg először Hachiko a hűséges kutya története. A történet nem csak a kutyabarátokat hatotta meg, hanem az egész ország szívét és azóta is az Akita nagy népszerű kutyává vált és a Hachiko név is.

Hachi 1923 novemberében született Odate városában.2 hónapos korában a tenyésztőt meglátogatta, annak barátja Dr.Eizaburo Ueno, a Tokiói Mezőgazdasági Egyetem professzora. A professzornak nagyon megtetszett a kis szőrcsomó, ezért a tenyésztő neki ajándékozta. Dr.Ueno nap, mint nap vonattal járt be a munkahelyére. Hachit szeretetben nevelték és szinte családtagként élt, gazdája többször úgy fürdette , hogy együtt fürödtek. A rendszeres séták mellett, a kutyus minden reggel elkisérte gazdáját a vasútállomásra, majd egésznap ott várt rá. Este mikor a prof. megérkezett, együtt mentek haza. Az utasok  és az állomás személyzete ismerte és tisztelte Dr. Uneot, illetve hűséges akitáját is hamar megkedvelték, aki mindennap kitartóan várt ,senkit sem zavarva szeretett gazdájára az állomás peronján.

1925 májusában a professzur elhunyt egy tanítási óráján, szívroham miatt. Hachiko ,mint mindennap várta haza gazdáját késő estig. Majd miután bezárták az állomás kapuit, hazament egyedül. Otthon a feleség már megkapta a halálhírt, férjéről. Ezután zokogva átkarolta a kutya nyakát. Másnap Hachiko reggel elindult az állomásra, és kapuzárásig ismét várt gazdájára. A megözvegyült feleség néhány hét után elköltözött a szüleihez vidékre. A házat és Hachit Dr. Ueno barátai és rokonai felügyeletére bízta. 

A hű kutyus ezután is mindennap kijárt az állomásra és várta gazdáját. Mindennap egy piacon haladt át,ahol az árusok már mind ismerték és mindennap enni adtak neki. Ahogy teltek a napok, hónapok és évek Hachiko ott ült az állomás peronján és várta gazdáját, azonban látszott a reménytelen várakozás ,szeretett gazdája hiánya egyre levertebbé , gyengébbé tette.Sovány lett és ápolatlan, de szemében még ott volt a remény. 1934 áprilisában közadakozásból szobrot emeltek neki a Shibuyai állomáson. A szobor leleplezésére több százan mentek el, akik ismerték a professzort és Hachit, vagy a hű akita megindítő történetét. Hachiko 1935-ben halt meg, 12 évesen és 5 hónaposan. Néhány méterre a neki emelt szobortól a vasútállomás peronján lehelte az utolsókat. Amint meghallották a halálát, rengeteg ember látogatott Hachi szobrához és virággal borították be azt. Azóta Odatéban is , az akita eredeti hazájában emeltek egy szobrot számára, ahova rendszeresen zarándokolnak el túristák, helybeliek és virággal díszítik azt.

Hachiko 12 évéből ,mindössze 2 évet tölthetett szeretett gazdájával, de mégis sosem felejtette el és egészen haláláig várt rá.. 

A kutya szomorú történetéből készült egy japán és amerikai(ugyebár, az amerikaiaknak mindent megkell filmesiteniük és átvenni..) film is. Én először az amerikaira találtam rá és azt néztem meg. Nekem nagyon tetszett. Szépen megcsinálták és a kutyák is nagyon szépek voltak benne. És a vége, pedig iszonyatosan szomorú ,de végülis ez lenne a film lényege.:) Én mindenkinek csak ajánlani tudom!