Műfaj: shuonen,fantasy,vígjáték
Év: 2009
Történet:
Egy mágusokkal és csodákkal teli világban, a Fiore királyságban járunk. Ez egy teljesen semleges ország, melyet 17 millióan laknak. Az itt élő emberek életének részévé vált a mágia. Tulajdonképpen a mágiát adják és veszik mindennap, vannak, akiknek a mágia használata a munkájuk. Őket hívjuk varázslóknak (vagy mágusoknak), akik céhekbe tartoznak. Az egyes céhek munkákat végeznek el felkérésekre, megbízások alapján. Az országban számos különböző céh létezik. A céheket egy Tanács felügyeli, amely ügyel a rendre és a világra. Egy ilyen céh maga a Fairy Tail is, melyben már számos legenda született, jobban mondva, továbbra is születni fog mondja ezt az első 11 részben a bemondó. Ez a céh Magnoliában, az egyik kikötővárosban található (képen is ezt láthatod). A történet főszereplője Natsu Dragneel, aki természetesen a Fairy Tail nevű céh tagja. Ő tűzvarázsló, mestere egy sárkány volt. Az ő macskája Happy, aki képes beszélni és repülni. Natsu mestere keresésére indul, aki már évekkel ezelőtt eltűnt. Ekkor találkozik Lucyval, a csillagmágussal, akinek nagy vágya bekerülni a Fairy Tailbe. Egy kaland során a fiú felajánlja Lucynak, hogy csatlakozzon a céhhez. Lucy igent mond, így elkezdődnek a kalandok. Megismerhetjük a céhet és tagjait, megtudhatjuk, hogy miért is olyan híres ez a céh.
Főszereplők:
Lucy Heartfillia
Natsu Drangeel
Gray Fullbuster
Erza Scarlet
Pillanatképek
<--Vissza
|